Idén a pünkösdi hosszú hétvége június 8–9-re esik, míg a nyári tanítási szünet június 21-től augusztus 31-ig tart. Elsősorban a zene és gasztronómia rajongói válogathatnak a bőséges programkínálatból, de a sportban és a kultúrában utazóknak sem kell aggódniuk.
Festetics Gasztronómiai Éttermi Hét 2025
A 19–20. század fordulójának világa, amit a történelemben a „boldog békeidők” jelzővel illetünk, Keszthely és környéke gasztronómiai életében is meghatározó volt. A Festetics család kulináris öröksége a régi magyar receptúrákra épülve a mai kornak megfelelő konyhai technológiával éled újra a Festetics Gasztronómiai Éttermi Hét alkalmával. Május 26. és június 6. között hét Keszthely és környéki étteremben színesítik az étlapot a Festetics család nevéhez köthető ételek, ezzel is lehetővé téve, hogy a Festetics-örökség ne csak látnivalókban és szellemiségében, hanem ízek által is megismerhető legyen.
További információ itt érhető el.

Jóga a fedélzeten Siófokról indulva
Június 6-án, pénteken lehetősége nyílik a jóga szerelmeseinek, hogy gyakoroljanak a Balaton vizén ringatózva. Ezt a programot azoknak találta ki a Bahart, akik szeretnének kicsit eltávolodni a mindennapok zajától és a parttól egyaránt, miközben testileg és lelkileg feltöltődnek. Az exkluzív, illóolajokkal gazdagított jógázás során a balatoni naplemente fényében úszhatunk az ászanák között, majd vezetett relaxációval csendesíthetjük le elménket. Az esemény a Badacsony katamarán fedélzetén zajlik a Siófok hajóállomásról indulva.
További információ itt érhető el.

Csopaki Bajor Sörfesztivál 2025
Június 6–8. között rendezik meg az ingyenesen látogatható Csopaki Bajor Sörfesztivált a strand főbejáratánál. Mindhárom nap autentikus reggelivel indul, majd déltől estig bajor fogások lesznek terítéken. A délután folyamán elkezdődik a sörözés, a kézműves-kirakodóvásár és a bajor élő zene, ami estére funky partyba fordul át. Pénteken a SWAB, szombaton a Donau Musicanten, vasárnap a Decibel zenekar szolgáltatja a dallamokat. A sörkínálatban nyolcféle hűvös és friss Paulaner különlegesség, illetve Hacker-Pschorr sörök lesznek elérhetők.
További információ itt érhető el.

Pünkösd a badacsonyörsi Folly Arborétumban
Pünkösd alkalmából a virágzó Folly Arborétum különleges programokkal várja a látogatókat június 6. és 9. között Badacsonyörsön. Az arborétum csatlakozik a Légy ott a kertben! elnevezésű nemzetközi rendezvénysorozathoz: pénteken gyógynövényes sétára és szörpkóstolóra invitálnak bennünket, szombaton matinéval, szabadulószobával és vezetett arborétumi sétával készülnek a szervezők. Vasárnap családi szabadulószobában próbálhatjuk ki magunkat, a délután pedig borkóstolóval egybekötött birtoksétával zárul. Az arborétumban mindennap látogatható a tobozkiállítás és a pecsétgyűjtős tobozkörút, illetve a Nyomozz a Follyban című szabadulós játék is.
További információ itt érhető el.

Pünkösdi Szezonnyitó Siófokon
Június 6. és 9. között Siófokon koncertek, gasztronómiai élmények, családi és egészséghez kapcsolódó programok várják a látogatókat. A négynapos rendezvénysorozat keretében fellép pénteken a Groovehouse, szombaton Halász Judit és a Budapest Bár, sok más előadó mellett. A Bahart hajóin zenés és boros sétahajózásokra is lehetőség nyílik a hétvége folyamán. Vasárnap a családok válogathatnak elsősorban a programok közül, míg hétfőn az egészség kerül a középpontba. Ezek mellett mindennap kézműves- és gasztrovásár, kreatív alkotóműhelyek, arcfestés, játszóház és számtalan élmény várja a kicsiket és a nagyokat egyaránt a Balaton partján.
További információ itt érhető el.

Joan Miró – A büszke katalán című kiállítás a Várpalotai Képtárban
Joan Miró – A büszke katalán címmel különleges grafikai kiállítás nyílt május 9-én a Várpalotai Képtárban, a felújított, 19. századi zsinagóga épületében. A világhírű katalán művész alkotásai egyenesen New Yorkból, Suzanne C. Nagy magyar származású galériatulajdonos és műgyűjtő kollekciójából érkeztek. A bemutatott művek között megtalálhatók Joan Miró 1970-es évekbeli monumentális nyomatai is, amelyek a művész pályájának csúcspontját jelentik. A szürrealizmus és absztrakció határán mozgó grafikák vibráló színekkel, játékos formákkal és különleges, költői vizualitással idézik meg a művész egyedi stílusát és katalán identitását. A tárlat augusztus 30-ig látogatható.
További információ itt érhető el.

Balatoni Hal- és Borünnep 2025
Június 6–9. között ismét megrendezik a Balatoni Hal- és Borünnepet Balatonfüreden. A huszonharmadik alkalommal jelentkező fesztiválon könnyű- és komolyzenei koncertek, színházi és táncelőadások, gyerekprogramok, valamint gasztrobemutatók várják a látogatókat a Tagore sétányon. A rendezvénysorozat célja a térség két hagyományos mesterségének, a halászatnak és a borászatnak a méltó megünneplése. A helyi pincék – mint a Figula Pincészet vagy a Koczor Pincészet – borai mellett balatoni különleges halételeket kóstolhatunk a négynapos rendezvény keretében.
További információ itt érhető el.

Plázs Siófok Grand Opening 2025
Június 7-én, szombaton indul a jubileumi, 10. szezon a Plázs Siófokon. A Balaton-part ikonikus helyszíne egy évtizede jelentkezik szezonról szezonra nyüzsgő hangulattal, hangos programokkal és felejthetetlen nyári bulikkal. A nyitóesemény alkalmával négy helyszínen pörög a zene hajnalig: az Arénában Bárány Attila, Metzker Viktória, Pumped Gabo és még sokan mások gondoskodnak a hangulatról, a Neon pultjai mögé többek között Adam Ajkay és Bréda Bia áll, ezek mellett pedig a Pool és a Music Terrace DJ-szettjei várják a bulizni vágyókat.
További információ itt érhető el.

Haccacáré presents: Bor – Mámor – Paloznak
Június 7-én, vasárnap nyárindító zenés eseményt szervez a Haccacáré a paloznaki Homola Borterasz és Pincészetben. Az eseményen Homola Furmint Brut Magnum pezsgő sabrage és locsolás mellett a táncé lesz a főszerep a szőlőben – a zenéről Budapest legkedveltebb DJ-i gondoskodnak.
További információ itt érhető el.

Matiné Beach Opening Weekend Káptalanfüreden
A Matiné Beach idén is berobbantja a balatoni szezont – ezúttal egy kétnapos minifesztivállal. Június 7-én, szombaton megnyílik a CityMatiné első és várhatóan állandó balatoni bázisa a káptalanfüredi nagy strandon, közvetlenül a vízparton. A kétnapos nyitóesemény első napján a nappali bulikról ismert szervezőcsapat tagjai táncoltatják meg a közönséget – a nyárindító zenéről többek között Sabani, Sobek és a Geopard Tourist gondoskodik. Június 8-án, vasárnap koncertnappal folytatódik a programsorozat: a vízpartot a hazai és nemzetközi színtéren is egyre nagyobbat szóló jazz-hiphop trió, a Jazzbois dallamai töltik meg, akiket eklektikus szelektorok fognak közre természetbe simuló válogatásokkal. Chill, napágy, naplemente, erős zenei program és finom beach food vár ránk ebben a két napban.
További információ itt érhető el.

Az építészet nyelve – Hommage à Lucien Hervé kiállítás a balatonfüredi Modern Műtárban
A balatonfüredi Modern Műtár új időszaki kiállítása Az építészet nyelve – Hommage à Lucien Hervé címet viseli. A tárlat az elmúlt száz év fotóművészeinek épületfotóiból mutat be válogatást, köztük a nemzetközi hírnevű Lucien Hervé (Elkán László) alkotásaival – az UNESCO építésétől kezdve a ronchampi kápolnán át Fatehpur Sikri mágikus épületeinek fényképéig –, amelyek most kerültek a gyűjtemény tulajdonába. A Somosi Rita kurálta kiállítás az ember és épített környezete szövevényes, tágabb értelmű architektonikus összefüggéseit tárgyalja. A nemzetközi és a hazai művészek alkotásaiból összeálló tárlat október 31-ig látogatható.
További információ itt érhető el.

Folk Utcazene Fesztivál Balatonalmádiban
Június 7–8. között második alkalommal szervezik meg a Folk Utcazene Fesztivált Balatonalmádiban, ahol népzene, néptánc, utcazene, táncház és gasztroudvar várja az érdeklődőket. A rendezvényen fellép többek között a Kerekes Band, a Góbé, a Duna Művészegyüttes és a Vámosi Banda, de sor kerül balkáni, csángó és latin táncházra is. A fesztivál ideje alatt Halász Péter fotókiállítása tekinthető meg.
További információ itt érhető el.

A nagy levendulakör e-bike-túra Tihanyból vagy Balatonfüredről indulva
Június 8-án, vasárnap illatokkal, panorámával és történetekkel teli e-bike-túra várja az érdeklődőket a Balaton-felvidéken. A kaland Tihanyból vagy Balatonfüredről indul, és rögtön keresztülvisz bennünket a tihanyi levenduláson. Ezt követően az első állomás az aszófői Levendula Labirintus, majd az út Örvényesre vezet, ahol a vízimalomnál és a Pán-forrásnál pihenhetünk meg. Balatonudvariban a szív alakú sírkövek híres legendája elevenedik meg a túra során. A következő megállót a dörgicsei templomromok mellett a levendulakert és a szörpkóstoló teszi különlegessé. A túra Vászoly felé folytatódik, ahol a Szent Jakab-forrás friss vize kínál felfrissülést, majd a napot a Berzsenyi-kút savanyúvize zárja a hazatérést megelőzően.
További információ itt érhető el.

Esti vártúra Szigligeten
Június 11-én, szerdán különleges esti túrán vehetnek részt az érdeklődők, ugyanis a lemenő nap fényében ismerkedhetnek meg Szigliget várának történetével és rejtett kincseivel. A séta során bepillantást nyerhetünk abba, milyen lehetett a naplemente a XVI. században, miközben közel 800 éves falak között hallhatunk érdekességeket az ódon erődítmény múltjáról. A kétórás túra könnyű nehézségi fokú, hossza 1 kilométer 100 méteres szintemelkedéssel. A részvétel előzetes jelentkezéshez kötött, amelyet e-mailben lehet megtenni a [email protected] címen.
További információ itt érhető el.

Fürdőtörténeti séta Hévízen
Június 13-án, pénteken városnéző sétát rendeznek Hévízen, melynek során megtudhatjuk, hogyan lett nemzetközi hírű fürdőhely a hévízsárként emlegetett mocsaras vidék. A sétán helyi idegenvezető mesél többek között arról, vajon miért is hívták tükörfürdőnek az első fürdőt, milyen fürdőjegyárak voltak, és mi volt a fürdés rendje. Érdekes legendák, romantikus mesék és valós történetek maradtak ránk, amelyekből jó néhányat megismerhetünk a másfél órás hévízi fürdőtörténeti séta keretében.
További információ itt érhető el.

30Y jubileumi koncertsorozat a Balatonon
Június 13. és 15. között különleges turnéra indul a pécsi 30Y zenekar: a 25 éves fennállásukat ünneplő formáció néhány nap leforgása alatt tíz balatoni helyszínen ad pop-up koncertet a jubileum alkalmából. A negyed évszázados banda a Kultkikötővel karöltve a három napban Keszthely, Balatonalmádi, Balatonudvari, Balatonfüred, Tihany, Balatonföldvár, Balatonszárszó, Balatonboglár és Balatonfenyves színpadain fordul meg, hogy együtt ünnepelje születésnapját a közönséggel.
További információ itt érhető el.

Czigány Enikő: Ég alatt, Föld kiállítás a veszprémi Dubniczay-palotában
Czigány Enikő művészete a festői eljárást és a grafikai látásmódot finoman egyesítve hívja a nézőt lebegő távlatból előhívott égi és földi látványok bejárására. Tusképei egyfelől a műholdas felvételek apparátusával megfigyelt földi tájfelszín mesterséges, másfelől a bolygónkról szabad szemmel látható Hold természetes változásait pásztázzák. A geometrikus mintázatok, oldottabb színmezők és éjfeketén derengő felületek formanyelvében az égitestek iránti ősi érdeklődés, a földrajzi és csillagászati leképezés mélyen emberi mozgatói és a tájkép műfaji körvonalai tükröződnek. A veszprémi Dubniczay-palota Magtár részében rendezett tárlat június 14. és augusztus 31. között látogatható.
További információ itt érhető el.

Piknik a badacsonyi Villa Sandahlban
Június 14-én, szombaton piknik várja a látogatókat a badacsonyi Villa Sandahlban. A 14:00 és 21:00 óra között jelentkező esemény tartalmas kikapcsolódást kínál festői panoráma kíséretében a gasztronómia és a borok szerelmeseinek. A rendezvényen egy pohár üdvözlőital fogad bennünket, majd délután és este a piknikhangulaté a főszerep babzsákokon, nyugágyakon, plédeken pihenve. A program részeként Ferencz Gábor séf négyfogásos menüvel készül, míg URBAN VINYL bakelitlemezei gondoskodnak a zenei aláfestésről. A borbár is megnyílik különleges tételekkel, de akár borkóstoló workshopon is részt vehetünk borász vezetésével.
További információ itt érhető el.

Későbbi rétegek – Vitáris József kiállítása Badacsonytördemicen
Május 30-án, péntektől tekinthető meg Vitáris József Későbbi rétegek című kiállítása a badacsonytördemici SKIZO Borház Nefelejcs Borbisztrójában, ahol a művész harmincévnyi Balaton-felvidéki élményét sűríti absztrakt tájképekbe. A tárlat olyan művekből áll, amelyek „rétegekben” születtek – évekkel vagy hónapokkal később kerültek rá újabb elemek azokra a munkákra, amiket a művész idővel hiányosnak érzett. Fűszálakkal festett, lendületes vonásai és lassú, elmélyült rétegezése a természet és az emberi lélek találkozását mesélik el. A Lantos Ferenc és Gerhard Richter inspirálta alkotói folyamat során született művek a badacsonyi táj vad szépségét ünneplik. A kiállítás június 30-ig látogatható a borbisztró nyitvatartási idejében.
További információ itt érhető el.

Balatoni Pezsgés 2025
Június 14-én, szombaton harmadik alkalommal rendezik meg a Balatoni Pezsgést, amelynek keretében a Balaton környéki borászatok legizgalmasabb pezsgőivel találkozhatunk Badacsonytomajon. A Hableányban rendezett sétáló kóstolón felfedezhetjük a kiállító borászatok pezsgőit, megismerhetjük a különböző stílusokat és technológiákat, és persze kóstolhatunk is. Ha kicsit jobban szeretnénk elmélyedni a pezsgőkészítés tudományában, akkor a Laposa Borbirtok pincéjében várnak bennünket szakmai előadások, ahol szakmai szereplőként vagy kíváncsi borkedvelőként is sok újdonságot tanulhatunk. A program ideje alatt a Hableány teraszán DJ gondoskodik a hangulatról.
További információ itt érhető el.

Bor, Zelna, levendula
Június 14-én, szombaton levendulába borul a balatonfüredi Zelna Borbirtok kertje: egy napra fesztiválhangulat, zamatos borok, családi programok és élő zene költözik a dűlők közé. A látogatók levendulát szüretelhetnek, részt vehetnek vezetett pince- és dűlőtúrán, kipróbálhatják magukat kézművesworkshopokon (például levendulakoszorú-készítésben vagy borospalackfestésben), míg a kisebbeket levendulás kézműveskedés és cserebere-gyerekbörze várja. Este rockabillykoncert zárja a programot.
További információ itt érhető el.

MOZ.GO – Magyar Mozgókép Fesztivál 2025
Ha nyár, akkor jön a MOZ.GO – Magyar Mozgókép Fesztivál, a hazai filmek éves seregszemléje a csodálatos Veszprém–Balaton régióban. Idén június 18–21. között kínál különleges élményeket, pezsgő találkozásokat minden filmbarátnak ez az esemény, amelyre közel 100 filmmel, köztük a legújabb magyar alkotásokkal, sztárokkal, izgalmas moziélményekkel várják a közönséget Veszprémben, Balatonfüreden és Balatonalmádiban, ahol még számos gasztronómiai programon, koncerten, filmszakmai beszélgetésen is részt vehet a filmszerető közönség. A programok és filmek listája a fesztivál honlapján található.
További információ itt érhető el. (x)

Be Massive Horizon Party a Kőröshegyi Tulipán és Levendula Parkban
A Be Massive Horizon csapata június 21-én, szombaton a Kőröshegyi Tulipán és Levendula Parkba költözik, és szervez estébe nyúlóan naplementés bulit. Közel hét hektáron terem itt a sötétlila, Tihanyban őshonos levendula, és a világosabb színű, Franciaországból telepített fajta. A déli part egyik legszebb panorámájával, a sűrű, lila levendulamezővel és a kéklő Balatonnal garantáltan lesz miben gyönyörködnünk. A zenei aláfestésről Somazed, Dubecticut & Robert Makai, Lenny Lenoks, Metha és Abertura gondoskodik.
További információ itt érhető el.

Kőröshegyen-völgyön Bor & Gasztro Piknik
Június 21-én, szombaton piknik, bor, kulináris kalandozás, levendulaillat, zene és hajnalig tartó jókedv vár ránk, ha a Kőröshegyre látogatunk. Izgalmas programokkal, helyi borászatok kóstolóival, valamint kézműves finomságokkal és hagyományőrző folkudvarral készülnek a szervezők. A rendezvény főszereplői idén is a helyi ízek, a természet közelsége és a borozással fűszerezett felfedezés, többek között a Törzsök Pincészet, a Kékajtó Borászat és a Gelencsér Pince jóvoltából.
További információ itt érhető el.

Vezetett séták a megújuló veszprémi várnegyedben
Idén újra megnyitotta kapuit a veszprémi várnegyed két ikonikus helyszíne, a Biró-Giczey Ház és az ezeréves múlttal büszkélkedő Szent Mihály-főszékesegyház, emellett ugyancsak újraindultak a WIP-, azaz Work In Progress túrák is, amelyek a várnegyed izgalmas, 2021 és 2025 között zajló megújításába és műemlékvédelmi munkáiba avatják be a látogatókat. A programon való részvétel díjmentes, a séták minden szombat és vasárnap 11:30, 14:00, illetve 16:00 órakor kezdődnek. A Biró-Giczey Háztól induló vezetések állomásai a jelenleg is zajló munkálatok függvényében változhatnak.
További információ itt érhető el.

(Borítókép: Kőrösi Tamás – We Love Balaton)