Egyértelműen látható mennyiségben jelentek meg az algák hétvégén a Balatonban, ennek pedig a hamarosan megérkező hidegfront vethet véget.

Virágzásnak indult az egyik kora nyári kékalga, azaz cianobaktérium (Dolichospermum spiroides), amelyet tömegekbe sodort össze a szél – olvasható a HírBalaton cikkében. A lap megkereste a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet (BLKI) vezetőjét. Dr. Vasas Gábor elmondta, hogy rendszeresen vesznek mintát a Balaton vizéből, és a jelenlegi átlagértékről (8-10 mikrogram/liter) elmondható, hogy az algabiomasszát mutató a-klorofill koncentráció jóval kedvezőbb a WHO által szabott határértékénél (75 mikrogram/liter), azonban a hétvégén több öbölben megugrott ez az érték.

A mostani algavirágzást a viszonylag hűvös tavasz után berobbanó meleg, és a felmelegedő víz okozta.

Dr. Vasas Gábor hozzátette, hogy már a tavalyi mérési eredmények is azt mutatták, hogy megszűnőben van a vízminőség különbözősége a tó hossztengelyén. A változás kedvezőtlen irányú, tavaly nyár végén már a nyugati medencéhez hasonló mértékű biomasszát mértek a Balaton keleti medencéjében is, erre évtizedek óta nem volt példa.

A mostanihoz hasonló lokális, kora nyári algavirágzás előfordult a korábbi években is a tó nyugati felében, most azonban már a Siófoki-medence egyes partszakaszain is megjelent. Jelenleg még vizsgálják, hogy mennyire veszélyesek a most elszaporodott cianobaktériumok.

Az algák akár élénk fűzöld színűre is festhetik a vizet, de ebben a cikkünkben annak is utánajártunk, hogy mitől látjuk türkiznek, szürkének vagy épp barnának a Balaton vizét.

Lehet fürödni a Balatonban ilyenkor?

Dr. Vasas Gábor azt javasolja minden ilyen és ehhez hasonló esetben, hogy a fürdőzők zuhanyozzanak le strandolás után, nagyobb algatömeg esetében és a zöldes, egybefüggő algasűrűségnél pedig inkább kerüljék a fürdőzést az adott partszakaszon. Az érzékenyebb bőrűek piros kiütésekre számíthatnak, aki pedig ilyen vizet nyel, annak hasmenése is lehet.

Az érkező hidegfront, és a vele járó szél várhatóan eltünteti a hétvégi algavirágzás nyomait, de a folytatás időjárásfüggő – tette hozzá a BLKI vezetője.

Az tudható, hogy a cianobaktériumok immár a tó mindegyik medencéjében megjelentek, és jelentős a részesedésük az algaközösségekben. Az is tudható, hogy a nyár folyamán felszaporodik a kékalgák száma a vízben, amelyek tartósan meleg és szélcsendes időben virágzásra hajlamosak. Újabb lokális algavirágzások előfordulhatnak. Abban csak reménykedni lehet, hogy a nyári főszezont a tavalyihoz hasonlóan, megússzuk nagyobb, a tó teljes területére kiterjedő algavirágzás nélkül.

(Borítókép: Kőrösi Tamás - We Love Balaton)

Címkék